Tabéry Géza novellapályázat – pályázati felhívás

A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Várad irodalmi és művészeti folyóirat 5. alkalommal hirdeti meg a Tabéry Géza novellapályázatot.

A beküldött novelláknak tematikusan Tabéry Géza Két kor küszöbén című önéletírásából kiemelt szövegrészek valamelyikéhez (min. egy) kell kapcsolódniuk.

Kiindulópont lehet a rész(ek) alaptémája, mozzanata vagy szimbolikus képi síkja(i).

A kiválasztott szövegegységeket az innen elérhető Melléklet, illetve a www.varad.ro internetes oldal tartalmazza.

A pályázati kiírásra pályakezdő és gyakorló szerzők egyaránt jelentkezhetnek. Pályázati felső korhatár: 30 év.

A pályázat célja, hogy értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson mindazoknak, akik szakmai megítélés alapján szeretnék alkotásaikat nyomtatott és elektronikus irodalmi periodikában is megjelentetni.

A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli a felhívást kiíró két intézmény részéről. A beérkezett novellákat a szerkesztőség és a tanszék által felkért irodalmár szakértők bírálják el. A zsűri döntése alapján a legjobb, minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap az alábbiak szerint:

győztes pályamű: 50 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON + könyvcsomag;

második helyezett: 30 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag;

harmadik helyezett: 20 ezer Ft/ illetve ennek megfelelő RON; + könyvcsomag.

A legjobbnak ítélt novellákat a Várad irodalmi és művészeti folyóirat publikálja.

A pályázat tematikus: a megszülető írásnak témájában Tabéry Géza Két kor küszöbén című önéletírásából kiemelt részletekhez kell kapcsolódnia – a fentiek szerint.

A pályázatra szerzőnként maximum két novella küldhető be.

A novellák egyenként legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelműek (mintegy 24.000 karakter, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság, 2,5-ös margó) lehetnek. A zsűri eleve nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket.

Nevezési díj nincs.

Beküldési határidő: 2019. február 28.

A pályamunkákhoz kérjük, minden esetben mellékeljék a pályázó pontos elérhetőségét!

A pályázatok beküldhetők:

villanypostán: taberypalyazat@gmail.com

vagy

postai úton a Várad szerkesztősége címére (Revista culturală Várad 410068 Oradea, Piata 1 Decembrie nr.12, judetul Bihor)

A küldeményen kérjük feltüntetni: Tabéry novellapályázat

A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével egyúttal felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, mely révén azok szerzői jogdíj nélkül, magyar nyelvterületen bármilyen formában megjelentethetik, közzétehetik a pályaműveket.

A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról vagy visszatartásáról is.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadás: 2018 áprilisában.

A pályázati kiírás szövege letölthető innen:

Tabéry-felhívás 2018

További információk:

http://magyarszak.partium.ro/hu

http://www.varad.ro/

 

A pályáztató intézmények nevében:

Albu-Balogh Andrea (PKE)

Szűcs László (Várad folyóirat)